Magony Szilvia szépségkirálynő és férje, Péter szép lassan formálták saját kedvükre a tetőterasszal is rendelkező lakást. Öt évig tartott, amíg berendezték az új otthont, de közben is itt lakott a fiatal pár. Az eleinte hatalmasnak tűnő teret végül sikerült ízlésük szerint kialakítaniuk.

Nagyobb társaság is jól elfér a termetes sarokkanapén. A választás Péteré volt, a családban ő a lakberendező, ez ügyben is órákig képes a neten kutatni. Az asztalon ágaskodó, egy fából faragott sárkányt a bali nászútról hozta magával a pár. Közös útjaikra egyébként több kedves tárgy emlékezteti őket otthonuk különböző pontjain.
Szilvi sikeres rendezvényszervezőként is fontosnak tartja a jó megjelenést. A tévézős vendégszobát hétköznap sminkeléshez használja, itt jutott hely egy egyedi meglepetés-bútorban a kedvenc bizsuknak is.
Aranyszín uralta hálóban alszik a házaspár – a textilek, bútorok és burkolatok egyediek, Novák Edit lakberendező barátnő tervei szerint készültek. Az ágy mögött járható gardrób található, amire szükség is volt, hiszen Szilviék itt tárolják az összes ruhájukat, áttekinthető rendben.
Régi vágy volt az arany és fehér mozaikkockákkal burkolt, épített zuhanyzós fürdő. Edit segítségével Péter találta ki a mintáját, a köveket egyesével rakták.
A lakást újonnan vették át, de a nagyobbik fürdőszoba már készen volt. Méretei és kialakítása miatt kényelmes, jól használható, ám nem Szilviék ízlését tükrözi. Előnye a tágas sarokkád és a saját ablak.
Az eredeti art deco asztali lámpa mintájára Péter maga tervezte meg az állólámpát és a falikarokat.
Tetőterasz is tartozik a lakáshoz, panorámával a városszéli hegyekre. Tavasztól őszig ez a baráti partik helyszíne – Szilvi és Péter remek vendéglátók, grillezésben pedig elfogulatlan vendégek szerint is nagyon jók.















