Pazar lakások, drága autók és luxusnyaralások. Nem csoda, ha a felsoroltakkal már fiatalon is rendelkező celebekkel kapcsolatban az embereknek beindul a fantáziája. Vajon miből telik ilyen életre a csinos magyar sztároknak?
Az utóbbi időben a “dubaiozás”, mint fogalom egyre jobban beépül a köztudatba. Azt beszélik, hogy az itthon modellként, vagy a szépségiparban dolgozó lányok közül sokan az arab világban, örömlányként keresik a kenyerüket. Ugyancsak ez terjedt el néhány celebről is. Persze az érintettek minden esetben kikérik maguknak a gyanúsítást és állítják, bár jártak Dubaiban, de ott csak táncoltak, fotóztak vagy éppen nyaraltak.
Elképzelhető persze, hogy igazat mondanak, arra mindenesetre kíváncsiak lennénk, hol vannak azok a munkáltatók az arab világban, akik annyira jól fizetnek, hogy abból luxuséletet élhetnek itthon, a kirobbanó tehetségnek közel sem nevezhető celebek? Azt is szeretnénk tudni, mikor jön el az a világ, amikor a prostitúcióból élő sztárocskák nem nézik majd hülyének a magyar rajongóikat, és nyíltan felvállalják botlásukat? Vélhetően egyébként soha, hiszen egyszerűbb hazudozni a jólét érdekében. Egyszer azonban mindennek vége, így a fiatalságnak és a szépségnek is, amire az ominózus hölgyek vélhetően nem gondolnak, amikor két kézzel szórják a pénzt. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk, miből élnek majd meg, amikor a testük már nem lesz jól eladható árucikk?
Mindenesetre a bulvársajtó elég szemfüles, így egyetlen celeb sincs biztonságban! Vajon kiről derül ki legközelebb, hogy ő is “dubaizott”, és ki lesz az első olyan sztár, aki végre felvállalja, amit tett?

