Tízmilliókat bukik a lakásán Michael Phelps

Michael Phelps úszónak lényegesen jobb, mint ingatlanügynöknek. A sokszoros olimpiai bajnok amerikai sztár egy-másfél millió dollárért, azaz 223-334 millió forintért árulja a néhány éve 1,7 millióért vásárolt baltimore-i luxuslakását.

A tizennégyszeres olimpiai bajnok Michael Phelps egy ügynökségen keresztül próbálja piacra dobni a Chesapeake-öböl festői sarkában lévő 400 négyzetméteres otthonát. A szakértők szerint egy-másfél millió dollárt, vagyis 223-334 millió forintot kérhet érte, ami ahhoz képest, hogy a tetőn szabadtéri bár szolgálja a tengerparti panorámában gyönyörködő vendégek kényelmét, igazán nem számít magasnak.

Tízmilliókat bukik a lakásán az olimpiai bajnok
Az úszó nemrég még rajongott a luxuslakásért, ám ma már túladna rajta
Fotó: Online

Phelpsnek hamar elege lett a négyszintes, három háló- és öt fürdőszobás hajlékból, hiszen öt éve vette meg, s máris túladna rajta. Jól nem jár az üzlettel, mert 2007-ben még sehol sem volt a válság, és akkoriban nem tűnt rossz befektetésnek a marylandi nagyváros legszebb és legdrágább negyedében fekvő luxusapartmanért kifizetett 1,7 millió dollár, azaz 380 millió forint.

A londoni olimpiára készülő úszófenomén a veszteség ellenére sem akarja megtartani a pazar otthont, néhány hónapja a Baltimore-hoz közeli Pasadenában nézett ki magának egy hasonló kvalitású – csak jóval drágább – csupa üveg és márvány házat. Ha tovább gyarapítja ötkarikás aranyérmeinek a számát, aligha okoz gondot neki az újabb vásárlás…

Kategória: Világsztárok ingatlanügyei | Hozzászólások kikapcsolva

Ház a szigeten

Floridában rengeteg eladó ingatlanhoz tartozik saját homokos part és csodálatos kilátás az óceánra. Némelyik körül azonban 360 fokban található ilyen kilátás. Mint például ebben az esetben.

undefined

Ez a csodálatos kis sziget, az East Sister Rock Island az Atlanti-óceánban, Marathon partjaitól mindössze 400 méterre fekszik, és fehér homok borítja, körülötte pedig korallzátony található.

Habár több privát sziget is található a környéken, ezesetben a rajta található ház mérete a megdöbbentő. Hiszen míg általában kisebb nyaralókat építenek a part menti szigetekre, itt egy ötszáz négyzetméteres villa várja leendő lakóit. A ház teljesen független az elektromos, ivóvíz, csatorna és távközlési hálózatoktól. Az energiát a tetőn lévő napelemek segítségével állítja elő, ezen kívül víztartállyal is rendelkezik, mely képes az esővizet összegyűjteni és egy speciális rendszer segítségével ivóvízzé alakítani azt. A villával együtt egy hatalmas kert, privát hajókikötő és a hozzá tartozó, mintegy 7 méter hosszú hajó várja leendő tulajdonosát.

Kategória: Világsztárok ingatlanügyei | Hozzászólások kikapcsolva

Több mint 60 millió dolláros, átszámítva mintegy 13,5 milliárd forintos lakás Párizsban

undefined
Azt persze már régen tudtuk, hogy Párizsban nem éppen olcsó a lakás. A Sotheby’s International Realty kínálatában viszont nemrég megjelent egy valóban drága „darab”. Az ingatlan természetesen hatalmas, de ami különlegessé teszi az a Szajna-part és a tökéletes kilátás az Eiffel-toronyra. Mindezt mennyiért? A több mint 60 millió dolláros, átszámítva mintegy 13,5 milliárd forintos vételár lehet, hogy egy kicsit soknak tűnik, de ez a lakás talán tényleg megéri.

A hírek szerint jelenleg ez a város árcédulával ellátott legdrágább lakása, amit egyrészt az elhelyezkedése, másrészt nagysága indokolja. Az előbbi nem csak azt jelenti, hogy Párizs 16. kerületében található, de ráadásul a Szajna-parton, egy patinás épület legfelső három szintjén, ahonnan tökéletes kilátás nyílik az Eiffel-toronyra. A lakás maga 780 négyzetméter, amihez 315 négyzetméternyi terasz is tartozik hozzá. Ez utóbbi azért számít különlegesnek, mert a tulajdonos lényegében a teljes épület tetőteraszára kizárólagos használati joggal bír.
undefined
Az alapterület valóban nagy, így van a szauna, spa és edzőterem, sőt befért két kandalló és egy személyzeti lakrész is. A lakás főbb helyiségei közzé pedig tartozik egy hatalmas szalon is, 6 kisebb hálószoba (mindegyikhez van külön fürdő), valamint 2 lakosztály méretű hálórész is. A garázsbeálló és a 24 órás portaszolgálat pedig már természetes.

A képek önmagukért beszélnek: 

undefined undefined undefined undefined undefined undefined

Kategória: Világsztárok ingatlanügyei | Hozzászólások kikapcsolva

Bajor Imre már csak 43 milliót kér a házáért

 

undefined
Jelentősen áron alul eladó Bajor Imre Dunakeszin álló családi háza. Az ingatlan irányára jelenleg 43 millió forint, ami mélyen alatta marad a nyolc szobás, úszómedencés, több mint 300 négyzetméter alapterületű, mesés kialakítású ház valós piaci értékének, még úgy is, hogy a gazdasági válság alaposan megtépázta az ingatlanpiacot is.

Az értékesítő cég kiemelt ajánlatként kezeli és igazi ritkaságnak nevezi a két önálló házból álló komplexumot, amelyet parkosított kert ölel, és a képek láttán bizony cseppet sem túloznak. Mint mondják, adottságai okán akár három generáció kényelmes együttlétére is alkalmas a színész rezidenciája.

- A házat valóban áruljuk, azonban részleteket nem szeretnék megosztani senkivel, hiszen ez csak a családomra és rám tartozik – nyilatkozta röviden az Új Ásznak Bajor Imre.

Kategória: Celebingatlan - Magyarország | Hozzászólások kikapcsolva

Kőgazdag Pintér Sándor

Huszonkét ingatlant tüntetett fel legfrissebb vagyonnyilatkozatában Pintér Sándor belügyminiszter.

Többek között övé egy 155 négyzetméteres erzsébetvárosi és egy 62 négyzetméteres II. kerületi lakás, és egy ugyanebben a kerületben lévő, 400 négyzetméteres ház is, ráadásul Siófokon is áll egy 224 négyzetméteres nyaralója. Pintér befektetései között szerepel 13,6 millió forintnyi részvény, 42 milliónyi befektetési jegy és 185,5 millió forintnyi kincstárjegy. Számláján 167 millió forintnyi összeg dollárban, 210,6 milliónyi pedig euróban van lekötve. Pintérnek másfél milliárd forint követelése van még: ebből 1 milliárd forint a volt cégei értékesítéséből származó jövedelem.
Bors

Kategória: Celebingatlan - Magyarország | Hozzászólások kikapcsolva

Schmitt Pálnak továbbra is öt ingatlana van

A Kádár-rendszer alatt miniszterhelyettesként (1983-86) dolgozó Schmitt Pálnak továbbra is öt ingatlana van. Megtartotta olimpiai bajnoki életjáradékát, viszont feltüntette elnöki rezidenciáját is, mint hivatali juttatást.

undefined
Fotó: tebege.tumblr.com

A köztársasági elnök vagyoni helyzete nem változott jelentősen tavaly. Schmitt 1996-2008 között felesben egy 320, egy 225 és egy 195 négyzetméteres házat vásárolt a II. kerületben. Vagyonnyilatkozatában – a 2010-es bevallással megyegyezően – az eltartási szerződéssel szerzett V. kerületi, 68 négyzetméteres lakás 50 százalékát is feltüntette. E mellett továbra is egy 1971-ben épített, 35 négyzetméteres Lupa-szigeti üdülő fele az övé.

Fotó: MTI

A köztársasági elnök a motorok nagy rajongójaként megtartotta 1998-ban vett Harley Davidson motorját (értéke kb. 1,5-2 millió forint). Vagyonnyilatkozatában emellett hivatali juttatásai között feltüntette elnöki rezidenciáját, a Terrorelhárítási Központ által biztosított személygépkocsi-használatot, valamint az ingyenes mobiltelefon- és internetszolgáltatást is.

Az államfőnek két éve 4 millió forint és 130 ezer eurós banki tartozása volt. Ez 2011-ben 7 millió forintra és 27 ezer euróra változott. Havi tiszteletdíja 2012-től a köztisztviselői illetményalap harminckilencszeresének felel meg, emellett kétszeres olimpiai bajnokként havi 243 600 forint életjáradékot kap a Magyar Olimpiai Bizottságtól, amit 2011-ben a Külügyminisztériumtól utalt, összesen 853 ezer forintos kiküldetési napidíj egészített ki.

A felső kép innen van.

Kategória: Celebingatlan - Magyarország | Hozzászólások kikapcsolva

Vége a magyar sztárok luxusának?

Egyre több sztár árulja luxusingatlanát. A legtöbben a gazdasági válságra hivatkozva kénytelenek megválni a tucatnyi szobával és úszómedencével rendelkező otthonuktól. Az ingatlanosok szerint az ilyen villákat nagyon nehéz értékesíteni.

undefinedMíg a társadalom jelentős részének az is problémát okozott, hogy miként szedje össze a végtörlesztéshez szükséges összeget, vagy éppen miből fizesse ki a villanyszámláját, addig a magyar celebek egy része luxusban tölti mindennapjait. Drága, budai ingatlanokban élik életüket, vagy éppen hatalmas úszómedencés vidéki villákat vásárolnak maguknak. Tudunk olyan magyar zenészről is, aki csak úgy hobbiból Thaiföldön vásárolt magának luxusnyaralót. Jogosan merül fel a kérdés, vajon miből futja ilyesmire, miközben szinte minden napra jut egy celeb, aki amiatt sír-rí, hogy nem tud miből megélni.

A Hír24 a teljesség igénye nélkül próbálta egybegyűjteni azoknak a hírességeknek a történeteit, akikről felröppent a hír, hogy árulják otthonukat. Tasnádi Péter állítólag 850 milliót, Bajor Imre 43 milliót szeretne kapni ingatlanáért. A hírek szerint a Tasnádi villa 1200 négyzetméteres, és mindenféle luxussal felszerelt, így bizonyára jól járna az, aki meg tudná venni. Ilyen ember azonban ma Magyarországon viszonylag kevés van – mondják az ingatlanértékesítéssel foglalkozók.

Még Bajor Imre házának eladása is elég nehézkes lehet, pedig az ismert színész jóval a piaci ár alatt kínálja nyolc szobás, medencés otthonát. A Heti hetes sztárja egyébként egyértelműen a gazdasági nehézségek miatt kényszerül eladni nagyértékű ingatlanát, amiért most 43 milliót kér.

Csala Zsuzsát talán még korábban megérintette a válság, mint másokat. Nem titkolja, hogy otthonát azért kellett eladnia, mert már nem tudta fenntartani. “Életem munkája volt abban a házban, amit el kellett adnom. Egyedül maradtam, a férjem meghalt, gyermekem nincs. Az épületet tatarozni kellett volna, de nekem arra már nem futotta. Budakalászon vettem egy sokkal kisebb házat az árterületen, mert így olcsóbb volt” -mesélte korábban a színésznő.

Egy másik elismert művész, Pécsi Ildikó is aggodalmaskodott a házáért, amikor a közelmúltban arról beszélgettünk vele, valóban igaz-e, hogy anyagi gondokkal küzd. Akkor bevallotta: retteg attól, hogy elveszíthetik az otthonukat, ami életük értelmét jelenti, hiszen saját kezükkel építették fel.

Végső Tibor cége ingatlanértékesítéssel foglalkozik. A cégvezető azt mondja, a nagy értékű ingatlanokat nagyon nehéz eladni, a megfelelő ajánlatra akár egy évet is várni kell. A vidéki luxusotthonokat még nehezebb értékesíteni, mint a budapestieket. Ráadásul ahhoz, hogy egyáltalán valaki érdeklődjön egy eladó ház iránt, a kezdőárból jelentősen engedni kell, akár 20 százalékot is. A szakember szerint az, hogy az ingatlan tulajdonosa híres ember, nem befolyásolja az eladást. Ugyanakkor az olyan épületek, amelyek celebek szomszédságában vannak, keresettebbek az átlagosnál.

Kategória: Celebingatlan - Magyarország | Hozzászólások kikapcsolva

Végtörlesztésbe menekültek a sztárok

Budapest — Még decemberben végtörlesztettem: pontosabban a devizahitelemet forinthitellel váltottam ki – árulta el Gregor Bernadett (39), aki így egyike lett annak a majd 100 ezer honfitársunknak, aki már tavaly élt a devizaalapú, ingatlancélú kölcsönök rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének a lehetőségével.

– Mindenképpen biztonságosabb lesz így, nem kell aggódnom, hogy a törlesztőrészlet a duplájára emelkedik, és előbb-utóbb elfogy a tartozásom. Ötmillió forintot kell még kifizetnem. Szerencsére van munkám — tette hozzá a színésznő.

 

Ugyancsak forinthitellel tudta maga mögött devizahitelét Esztergályos Cecília (69) is.

– Hatvannégy éves voltam, amikor elhatároztam, hogy nem akarom úgy leélni az életemet, hogy ne legyen egy saját, önálló házam. Húsz évre vettük fel a hitelt, négy év alatt kifizettük a felét, azaz a kamatot, és most jön a tőke.

undefined
Esztergályos Cecília töretlen optimista: a devizaalapú kölcsönét kiváltó forinthitelét 79 éves korára fogja visszafizetni

A színésznő szerint az erdő szélén álló ház, amit négy éve vettek egy Pest megyei településen, az Isten ajándéka.

– Még 10 évre vagyunk eladósodva, 79 éves leszek, mire törlesztjük – villantotta meg töretlen optimizmusát Esztergályos.

Kálloy Molnár Péternek is nagy púp volt a hátán a devizahitel, amitől nem kevés idegeskedés árán szabadult meg

Kálloy Molnár Péter (41) járt talán a legrosszabbul: csúnyán megvezették, és szó szerint bele is rokkant a hitelmizériába.

– Úgy gondoltam, megszabadulok a devizahitelemtől. Amit tudok, befizetek, és a maradékot forinthitelre váltom – mesélte Kálloy Molnár Péter. – Egy nagy kereskedelmi banktól kaptam kölcsön, akik csúfosan elbántak velem. Amikor bejelentettem a végtörlesztési szándékomat, hét hétig hitegettek, hogy rendben lesz minden. Mindennap gyomorgörccsel keltem-feküdtem. December 28-án nem bírtam tovább, bementem a bankba, és milyen jól tettem! Ha nem járok utána, ki sem derül, hogy nem tudom náluk véghezvinni a tervemet, és már csak pár nap maradt a végtörlesztési szándék bejelentésének határidejéből. Kétségbeestem. A pénzügyi tanácsadóm javasolt egy kisbankot. A nagy bankban már egy hiteltelen senkinek éreztem magamat, itt végre normális emberként kezeltek, és természetesen érdemben intézkedtek is. Kaptam egy igérvényt, és forinthitelre váltom a tartozásom maradékát. Őrült spórolásba kezdtem, és szerencsére a családom is besegített, összedobták a pénzt. Sajnos az állandó idegeskedésre ráment az egészségem, hiszek benne, hogy a rossz közérzetre, feszültségre reagált így a szervezetem, ugyanis becsípődött a derekam, menni is alig bírtam. Ahogy a dolgok elintéződtek, egyre javult az állapotom, a február 14-i koncertemen a New Orleans pubban már teljesen egészségesen fogok gitározni.

VB-összeállítás

Kategória: Celebingatlan - Magyarország | Hozzászólások kikapcsolva

Oláh Ibolyát kiteszik a lakásából

Kétszázezres adósságot halmozott fel az énekesnő, ezért a főbérlője utcára akarja tenni. Egyedül a nagy hideg mentheti meg, emberségből talán haladékot kap a lakástulajdonostól.

Bő három hónappal ezelőtt még úgy nézett ki, hogy minden rendben van Oláh Ibolya körül, fellépni járt, és rátalált a szerelem is. A boldogságának decemberben szakadt vége, amikor egy zavart férfi megtámadta őt és a barátnőjét. Az énekesnő ugyan nem szenvedett komoly testi sérüléseket, de a lelkét igencsak megviselték a történtek. A barátnője nem úszta meg ennyivel, őt ököllel ütötték arcon. A kapcsolatuk ezek után – köszönhetően Ibolya rossz lelki állapotának – tönkrement, a lányok napokon belül szakítottak. Ibolya pánikbeteg lett, és gerincsérvet is kapott, így a decembert és a januárt munka nélkül töltötte, otthon, egyedül gubbasztva. Pénzügyileg is padlóra került, több mint kétszázezres adósságot halmozott fel a főbérlőjénél, akinél most elszakadt a cérna.

– Ha nem fizetek, napokon belül utcára kerülök – mondja Ibolya. – Nem hibáztatom a lakástulajdonost, hiszen jár neki a pénz, arról viszont nem tehetek, hogy olyan rossz lelki és fizikai állapotba kerültem, hogy nem tudtam fellépni. Ha nem dolgozom, nem keresek pénzt, ez ilyen egyszerű. Most jönnek a mínuszok, nem tudom, mihez kezdek, ha ki kell költöznöm. Anyácskához nem mehetek vissza Tiszadobra, mert vidéken eltemetkezve végképp nem jutok munkához. Nincs hová mennem, egyedül vagyok, mint az ujjam. Tegnap volt a születésnapom, egyedül ünnepeltem.

Ibolya sokszor kezdte már újra az életét, és eddig mindig fel tudott állni.

– Bár igen komoly bajba kerültem, nem kérek pénzt senkitől, nem kell alamizsna. Én dolgozni szeretnék! Az életem a zene, az éneklés, a színpad. Ha ott nem állhatok, nem akarok semmi mást. Csak remélni tudom, hogy eszébe jutok a koncertszervezőknek, és ismét megcsörren a telefonom. Ha dolgozom, boldog vagyok és pénzt is keresek, így nem kell attól félnem, hogy hajléktalanná válok. Voltam már padlón, képes vagyok napok alatt összeszedni magam. A szerelem pedig majd jön, ha jönnie kell.

Bors

Kategória: Celebingatlan - Magyarország | Hozzászólások kikapcsolva

Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön a Gömb utcában eladó újszerű lakás

Kategória: Eladó újszerű lakások | Hozzászólások kikapcsolva